magyar | english | deutsch

HTC Desire

Nemrégiben megérkezett főhadiszállásunkra egy friss, ropogós HTC Desire készülék, az alábbiakban az első néhány nap alatt szerzett benyomások olvashatóak. Elöljáróban annyit, hogy elsősorban a készülék PDA funkciói kerülnek részletezésre.

Külcsín
A nagynak nem nevezhető méretű doboz tartalmazza magát a készüléket, a hozzá tartozó akkumulátort (igen, cserélhető szakszerviz hiányában is), egy USB kábelt, egy hálózati adaptert és egy fülest – szokványos felszereltség. Akad még benne egy CD, rajta egy darab PDF állománnyal, amely alighanem a magyar nyelvű használati útmutatót tartalmazza, különösebb szükség nincs rá.

Amire ellenben igény lenne, az egy memóriakártya (SD card) – az operációs rendszer az összes fontosabb adatot itt szereti tárolni, kártya hiányában néhány funkciót nehézkesebb, ha nem lehetetlen elérni. Érthetetlen, hogy legalább a szolgáltatók valami akció keretében miért nem vágnak hozzá a kedves vevőhöz legalább egy 2GB-s, a készülék árához viszonyítva filléres tételt.

Mivel az akkumulátor nem töltött állapotban kerül a dobozba, első dolgunk a feltöltés legyen, ez természetesen a mellékelt USB kábel segítségével is elvégezhető, akár számítógépen is. Felcsatlakozás után a készülék belső memóriája külön meghajtóként jelenik meg, el lehet tehát felejteni a mindenféle – többnyire nehézkesen kezelhető – célalkalmazásokat (Nokia PC Suite, Sony Ericsson PC Suite, Siemens SmartSync, iTunes és társai), egyszerű fájlműveletekkel lehet eljuttatni a tartalmat az eszközre. A felhasználók egy részének ez előny (sőt, alapvető funkciónak számít), a maradék lehet, hogy túl “számítógépesnek” fogja találni ezt a megközelítést.

A készülék alján elhelyezkedő nyomógombok balról jobbra haladva: Home, ennek alapértelmezett funkciója a kezdőképernyőre navigálás, hosszan nyomva az utolsó hat futtatott program közötti váltás, a kezdőképernyőn pedig a különböző nézetek, képernyők közötti választásra szolgál (ez utóbbi kissé a Mac rendszerek Exposé funciójára hajaz). Mellette helyezkedik el a Menu, ennek lenyomásával az éppen aktuális alkalmazás menüjét jeleníthetjük meg. A következő a Back, ez szolgál az előző képernyőre ugráshoz (amolyan escape key), végül pedig a Search, ahonnan a kereséseket lehet egyszerűen elindítani. Középen pedig egy “trackball” helyezkedik el, az a bizonyos “pöcök”, melyet néhány laptop billentyűzetén a mai napig láthatunk, a funkciója is megegyezik. Ezek mellett van még két hangerő-szabályozó gomb a készülék bal oldalán, egy ki-bekapcsoló gomb a tetején (a füles csatlakozója mellett) és egy USB csatlakozó az alján. A hangszóró, a kamerával és a – meglepően erős – vakuval együtt a hátoldalon – hol máshol – kapott helyett. A fronton nincs kamera, tehát a videotelefonálgatásra vágyók ez esetben nem találják meg a számításukat.

A készülék “fogásra” biztonságosnak érződik, nincs az az érzése a felhasználónak, hogy rögvest kicsúszik a kezéből. A mérete – nagyobb kézzel megáldottaknak – akár az “egykezes” működtetést is lehetővé teszi, nem kell feltétlenül két kézzel bűvészkedni egy hívásindításhoz vagy akár egy új naptárbejegyzés rögzítéséhez. Egy megfelelő tok beszerzése azonban így is sokat dob a használhatóságon (az ember bátrabban rakja le a készüléket a kocsma asztalára).

Belbecs

A HTC Desire, helyesebben az egész Android operációs rendszer alapvetése nem az, hogy veszünk egy mobilt és azt felokosítjuk PDA funkciókkal, hanem éppen ellenkezőleg, alkotunk egy, a 2010-es felhozatalhoz, igényekhez mérhető képességű PDA-t és abba rakunk mobil funkciókat. Önnön magában – értsd: SIM kártya nélkül – a készülék teljesen jól elműködik, ha van a közelben Wi-Fi, még inkább.

Elsőre – különösen mondjuk huzamosabb iPhone használat után – riasztónak tűnhet a rengeteg ikon, fül, hardveres gombok, miegymás, a felhasználói felület nem olyan letisztult, puritán, könnyű elveszni. Egykori Pocket PC, Windows Mobile felhasználók ellenben ismerősnek fogják találni ezt a “mindent bele” típusú felépítményt. Gyakorlatilag bármit akárhová elhelyezhetünk, több különböző képernyő áll rendelkezésünkre (némiképp hasonlóan, mint a Linux rendszerek multi-desktop megoldása). A testre szabhatóság tekintetében tehát nem találni kivetnivalót.

Multitasking, azaz több program párhuzamos futtatása! Igen, ez az a funkció, melynek hiányáért – jogosan – számos kritika éri az iPhone-t, mi az, hogy nem futhat egyszerre több program. Ilyen korlátozás itt nincs, cserébe azonban – megint csak a Pocket PC világából ismerős elem – a futó alkalmazások nem lépnek ki sosem, helyesebben csak akkor, amikor a rendszer úgy dönt, hogy az erőforrások csökkenése végett megszabadul némely programtól. Fejlesztői oldalról nézve annyiban kell támogatni ezt a fajta életciklus-kezelést, hogy – hasonlóan a Palm, mobil Java vagy iPhone alkalmazásokhoz – néhány rendszereseményre kell ráülni és ott elvégezni a szükséges feladatokat, mint például beállítások elmentése vagy erőforrások felszabadítása.

Mivel sokakat zavar, hogy a sok-sok elindított alkalmazás ott figyel a háttérben, nem véletlen, hogy az egyik legkeresettebb alkalmazás nem más, mint az Advanced Task Killer, amely egyszerű, mint a bot, de annál hasznosabb, különösebb teketória nélkül, egy gombnyomásra kilövöldözi a háttérben futó szálakat (önmagát is képes ilyen módon lezárni). Az igazat megvallva erre az eddigi tapasztalatok alapján különösebb szükség nincs – Pocket PC felhasználóknak biztosan ismerős a nap végére telítődött memória, az Android esetében ez a probléma nem áll fenn.

A triviális feladatok nem mindig triviálisak ám, vegyük az alapvető funkciót, saját MP3 beállítását mondjuk csengőhangnak. Erre direkt opció nincs, vagy a zenelejátszóban kell kiválasztani az éppen játszott számot, vagy a már említett memóriakártya egy dedikált könyvtárába kell másolni. Megnehezíti a feladatot, hogy a készülék alapkiépítésben nem tartalmaz kényelmesen használható “file manager” jellegű alkalmazást, igaz, kismillió ingyenes letölthető. Hogy miért nincs egy “browse for custom ringtone” gomb a hangok beállításánál, rejtély.

Alkalmazások

A megszokott naptár, telefonkönyv, levelesláda stb. alkalmazások örökös rákfenéje a hordozható készülékeken a mentés, szinkronizálás, jelen esetben nincs probléma, a hálózati kapcsolat megléte esetén a Google dedikált szolgáltatásait egy az egyben lehet használni, különösebb bűvészkedés nélkül (szükség alternatívák is használhatóak). Ezeken kívül van alapjáraton időjárásfigyelő, tőzsdei árfolyam kereső, FaceBook, Twitter, YouTube, News (RSS olvasó), QuickOffice, PDF nézegető, térkép stb. célalkalmazás.

Az iPhone-hoz hasonlóan, itt is van egy dedikált oldal, az Android Market, illetve egy külön célalkalmazás Market néven, melynek segítségével beszerezhetjük a számunkra nagy hasznossággal bíró programokat. Az alkalmazásokról általánosságban elmondható, hogy az átlagfelhasználó igényei le vannak fedve, ellenben játékplatformnak nevezni erős lenne, mint ahogy nincs különösebben erőltetve a “there’s an app for that” megközelítés sem. Természetesen a Market használata opcionális, a felhasználó maga is telepíthet tetszőleges alkalmazásokat.

Kis hazánkban (és meglepő módon még számos, nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országban) az Android Market fizetős része jelenleg nem elérhető, azaz csak az ingyenes alkalmazások – meglepően széles – köre áll a felhasználók rendelkezésére. Hogy ez mikor fog megváltozni, arra vonatkozólag csak találgatások léteznek – egy-két éven belül, a platform szélesebb körű elterjedésével várható változás.

Energiafelhasználás

A HTC Desire meglepően gyorsan lemeríti az akkumulátort, intenzív használattal (mondjuk számításigényes játékok, vagy masszív internetezés) akár egy-két óra alatt is. Ha ki van kapcsolva a Wi-Fi, alacsonyra van állítva a képernyő fényereje stb., ez az idő kitolható, mindenesetre ha éppen háromnapos hegyi túrára készülünk, akkor inkább dedikált mobil és GPS készüléket vigyünk magunkkal.

Átlagos felhasználást alapul véve – az ember reggel felkel, a villamoson munkába menet RSS-t olvas, beérve összekapcsolja a számítógéppel, hazafelé internetezik, telefonálgat, fényképezget, éjszakára megint felrakja töltőre – elegendő ugyan a teherbírása, de közelébe sem ér a “klasszikus” mobilok rendelkezésre állásának. Jelenleg ez a készülék legnagyobb problémája, remélhetőleg a jövőben ez orvosolva lesz valamilyen formában (bárki bármit mond, nehéz elhinni, hogy egyes gyártók szerint a SIM és a MicroSIM közötti méretkülönbség számottevő mértékben megdobná az akkumulátor élettartamát).

Fejlesztés

A fejlesztői ambíciókkal rendelkezők is az Android Market felületén keresztül tölthetik fel zsengéiket és/vagy komolyabb munkáikat, egy Google account és egy egyszeri, 25 dolláros regisztrációs díj fejében. A fejlesztéshez szükséges eszközök ingyenesek, mindenképp kell egy Java runtime, maga az Android SDK és erősen javallott az Eclipse és a hozzá tartozó Android plugin beszerzése is (az Android SDK egy QEMU alapokon nyugvó emulátort is tartalmaz).

A fejlesztői oldal felé kanyarodva következzék néhány megjegyzés. Az Android alkalmazások “natív” nyelve a Java, ez egy magasszintű, objektumorientált programnyelv, a fordítás során nem processzorfüggő kód áll elő, hanem egy közbülső forma, melyet a Java virtuális gép futtat – tehát ezt a virtuális gépet kell egyszer megfelelően implementálni az adott platformra. Ennek köszönhetően egy Java program teljesítményben elmarad az adott processzorra optimalizált kódtól, azonban ez a különbözet – ha az alkalmazásunk nem éppen 100×100-as, komplex számokat tartalmazó mátrixokat szoroz össze – nem észrevehető, nem zavaró (az FPS-ek azért nem feltétlenül szaggatnak).

A Java nyújt annyi többletet, amennyiért érdemes használni ebben a környezetben – a rendszer szempontjából biztonságosabb, ha a virtuális gép kezeli le az óhatatlanul előforduló programhibákat, a memóriakezelésre sem kell annyira odafigyelni, mint egy C++ kód esetében (aki fejlesztett Symbian operációs rendszerre, talán tudja ezt értékelni). A Java egyszerűbb, könnyebben tanulható és az így megszerzett tudás akár más platformokon is könnyűszerrel hasznosítható. A Java fejlesztők, vagy legalábbis a nyelvet ismerők száma – jelenleg – felülmúlja az iPhone natív nyelvének, az Objective-C-nek ismerőit – ha úgy tetszik, több a potenciális Android, mint iPhone fejlesztő.

Az egységes hardver hiánya, a sok különböző készülék, az Android különböző változataival felvethet kisebb problémákat, triviális példa a kijelző mérete és a hozzá igazodó vagy éppen nem igazodó grafikai elemek, ezek azonban csekély odafigyeléssel a felület tervezése során könnyen kiküszöbölhetőek.

Célközönség

Kinek ajánlható a HTC Desire? Elsősorban azoknak, akik vágynak egy PDA-funkciókban erős készülékre és nem riadnak vissza attól a minimális erőfeszítéstől, amit a rendszer aprólékos beállítgatására, testre szabásására, megtanulására kell fordítani – ennek a rétegnek ez talán nem is az erőfeszítés, hanem a szórakozás kategóriába esik, és persze együtt kell élni a rövid rendelkezésre állási idővel.

Aki hajlandó ezekre a kompromisszumokra, az a pillanatnyilag elérhető legjobb ár-érték arányú eszközt tudhatja magáénak, beleértve a használatához szükséges mobil internet költségeit is (ez utóbbi még mindig érthetetlenül drága). Nem kell többé cipelni külön MP3 lejátszót, rádiót, fényképezőgépet, navigációs eszközt, telefont, egy készülékben megtalálható majdnem minden.

A legnagyobb előnye a platformnak a nyitottság – nem csak a rendszer forrását értve ez alatt, hanem az alkalmazott technológiákat is. Az operációs rendszer folyamatos fejlesztés alatt áll, a legújabb, 2.2-es verzió 2010 júliusától érhető majd el.

Kapcsolódó linkek
HTC Desire: részletes tapasztalatok (Webisztán)
HTC Desire teszt (Geeks.hu)
HTC Desire (plastik media)
HTC Desire – beteljesült vágy (Technet)

Kategória: Android,Hírek,Technológia — Címkék

pwd by wp